Az emberi civilizáció kialakulása során a települések elsősorban ott jöttek létre, ahol az életet adó víz folyamatosan jelen volt.
Hajdú Biharról ez nem mondható el, mert a megye területén nem volt és nincs olyan nagyobb természetes folyó vagy tó, mely a vízigényeket kielégítette volna. Ezért a víz - mint semmi mással nem helyettesíthető természeti elem - különösen nagy értéknek számít térségünkben.
A mai értelemben vett közműves vízszolgáltatás kezdete alig másfél századra tekint vissza, tervszerű kiépítése pedig a 20. század elejére tehető, azonban ez is csak Debrecenről mondható el.
A második világháború előtt a megye többi településén nem beszélhettünk közüzemi vízszolgáltatásról.
A nagyarányú közművesítés az 1960-as évek elején indult meg Hajdú-Bihar megyében.
A részvénytársaság jogelődjét 1959. január 20-án tartott ülésén a Hajdú-Bihar Megyei Tanács Végrehajtó Bizottság, "Megyei Vízmű és Kútépítő Víz Gázszerelő Vállalat" megnevezéssel hozta létre.
1963. januárjától kezdve a helyi tanácsi kezelésben és üzemeltetésben lévő vízműveket folyamatosan vette át üzemeltetésre a vállalat. Időközben korábbi elnevezése megváltozott Hajdú-Bihar Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatra.
A fejlődés az első években igen nagymértékű volt, hiszen voltak olyan időszakok, amikor évente 2-3 új vízmű üzembe helyezésére került sor. A Vízmű Zrt.-hez tartozó telepek elhelyezkedését a térkép menüpont alatt találja.
|